Kaito Misaki vagyok ,20 éves.2 éve jáárok a Művészeti Egyetemre ,ahová évente mindössze 20 embert vesznek fel.A tanárok álltalában jó kapcsolatot ápolnak a diákokkal ,de persze mindig vannak kivételek....Élő példára akár magamat is elhozhatnám:
Irodalom szakos vagyok ,ami azt jelenti ,hogy a lehető legrosszabb tanárt kaptam meg.Alig 7 évvel idősebb nálunk ,mégis mindenki retteg tőle.Nem egyszer történt már meg,hogy néhány elsős sírva rohant ki az órájáról.De ez semmi ahhoz képest amit nekem nap mint nap át kell éljek..Ugyanis a "rettegett irodalomtanár" nem más mint a szomszédom!
-Hihetetlen ,hogy egy tanár félelemben tud tartani ennyi felnőtt diákot...-gondoltam egy nagy sóhajtás közepette miközben körbenéztem a teremben.
Már pár perce elkezdődött az óra , és mindenki susmorogva űlt a helyén.Feszülten várták ,hogy kinyiljon az ajtó ...Sajnos ez nem váratott magára sokáig és belépet a terembe egy magas , barna hajú egyén.Csokibarna szemei villámokat szórtak felénk pedig még nem is tettünk semmi rosszat.Mindig úgy gondoltam ,hogy van valami különleges azokban a szemekben ,bár magam sem tudtam soha rájönni ,hogy mi.Sejmes haja épphigy eltakarta a fülét és szép arcát arcát a vállára támasztott könyv palástolt el amit a kezében tartott.
-Jó reggelt osztály.-szólt mogorván , hangja villámként hasított a fülembe.
Az emberek félő duruzsolással köszöntötték a "retteget irodalomtanárt"" , Haruka Kotomo-t.
Én csk mosolyogva ültem a helyemen és csendben figyeltem ahogy az osztály remegve előveszi a füzeteit. Mindenki gyűlölte ezt az egyént, engem kivéve..Bár az igaz ,hogy megkeserítette a napjaimat ,és valószínüleg legszívesebben a háta közepére se kkívánt volna engem ,én mégis....Valami furcsa vonzalmat éeztem iránta.Már nagyon régóta.
Haruka szemszöge
Alig tettem be a lábam a terembe , de a diákok máris félve rezzentek össze.Legszívesebben elnevettem volna magam ,de nem tettem.Helyette inkább ledobtam a könyvet az asztalra és felírta a tblára az aznapi anyagot.Körülnéztem a teremben hiányzók után kutatva ,és megpillantottam a szomszédomat , Kaito Misakit.Meredten nézte a táblát ,de látszott ,hogy lélekben teljesen máshol jár.Ő az a tipikus "sosem tanul mégis kitűnő tanuló" féle volt.Ez mindig is idegesített benne.Sosem lehetett tudni mire godol éppen ,és bármit tehetett vele az ember ő meg se rezzent. Ez volt az a tulajdonsága ami miatt még jobban gyűlöltem. Legalábbis...azt hiszem...
-Misaki figyel?! - kiáltottam rá dühösen ,amikor 30 perc elteltével még mindig bambán nézett ki a fejéből.
Meglepettem nézett rám vakítóan kék szemével majd hanyagul bólintott.
-Idegesítő...-gondoltam magamban majd figyelmem ismét a tananyagra öszpontosíottam.
Aznap viszonylag korán végeztem ezért abban a "megtiszteltetésben" lehetett részem ,hogy Msakival együtt menjek haza.Pár lépéssel lemaradva sétált mögöttem , és szőke haját egy laza mozdulattal simította ki arcából. Sóhajtottam majd előhúztam gy szál cigit a sebemből és meggyújtottam. A füst a fiú felé szállt ,aki kelletlenűl köhögni kezdett.
-A dohányzás káros az egézségre Sensei.- szólt fuldokolva miközben a füstöt próbálta kilegyezni az arcából.
-Ha nem tetszik akkor ne gyere mögöttem..-feleltem ridegen
Elmoslyodott ,majd gyorsított a léptein é egy pillanat alatt ott termett mellettem.Egy fejjel volt nálam magasabb ,amitől még jobban kiborultam...Fiatalbb nálam szóval ne merjen magasabbra nőni!Hazáig meg sem szólalt de végig pimasz mosollyal az arcán nézet le rám.
Mit bámulsz?! -kérdeztem tőle végül dühösen
-Önt-válaszolta röviden
-Azt én is látom ,de elmondanád az okát is?!
-Nem.-válaszolta majd becsukta maga után a lakása ajtaját.
Meglepődve álltam a bejárat elött és próbáltam lenyugtatni magam.
-Óóó ez a kölyök...!-mondtam fennhangon majd bementem a lakásba és becsaptam magam után az ajtót.
Másnap reggel sieve futottam a lépcsőház liftj felé.Kissé elaludtam ezért sitnem kellett ha nem akartam elkésni.Végül 2 perc késéssel rontottam be az első órámra ami irodalom volt a 2.C-vel.A diákok meglepettem néztek rám ,én pedig megigaítottam a ruhámat és mint ha mi sem történt volna elkezdtem a tanítást.Pár perc múlva tűnt csak fel ,hogy valami hiányzik a képből..Ez a valami pedig Kaito Misaki volt.
-Furcsa...-gondoltam magamban -Eddig ég soha nem hiányzott az óráról.D-de mit érdekel engem az a kölyök?!Majd jön ha akar!-megáztam a fejem ,hogy eltereljem a gondolataimat mire az összes diák félve elmosolyodott.Elég volt egy dühös pillantás és már is mindenki félve kihúzta magát.Ismét rámtört a nevethetnék ,de mint mindig ,most is inkább viszafojtottam.
*
1 hét telt el azóta ,hogy Misaki nem jelent meg az órákon.Akaratomon kivűl is de kezdtem aggódni miatta.A következő dolog amire feleszméltem ,hogy a lakás ajtaja elött állok és bekopogok hozzá.Nem érkezett válasz ,ezért próba szerencse alapon lenyomtam a kilincset ,am a legnagyobb meglepetésemre kinyílt.Kíváncsiságtól feltüzelve léptem be a lakásába , de ami fogadott az nagy meglepetés volt számomra.Rend és tisztaság fogadott ahelyett a szemétdomb helyett amit már elképzeltem magamnak.A falak tele voltak festményekkel és rajzokkal , letisztult bútorok vettek körbe , ami nagyon kellemes hangulatot sugárzott.
-Hahó ,van itt valaki?!-kiáltottam el magam
Válasz ugyan nem érkezett ,helyette halk nyöszörgés hallatszott az egyik becsukott ajtó mögül.Köndolkodás nélkül benyitottam , de ilyedtemben kiesett a táskám a kezemből.A benne lévő könyvek nagy huppanással terültek szét a földön.
-M-Misaki...-szólaltam meg ,mikor megláttam mély sebekkel borított testét.
Erőtlenűl feküdt az ágyon , ruháját - ami nem állt másból csak egy boxerből - vér áztatta át.Felsőteste is tele volt vágásokkal és lila foltokkal akár csak az arca.Odarohantam hozzá és letérdeltem az ágy mellé.Folyamatos szólongatásomra csak pár perc múlva figyelt fel és lassan kinyitotta a szemét.Meglepetten láttam ,hogy elmosolyodik és rekedt hangon megszólal:
-Csak nem aggódott értem ,Sensei?
Ez hihetetlen!Ez a kölyök még ilyen állapotba is képes viccelődni!
-De úgy tűnik jogosan!-válaszoltam- Mégis mi törtnét veled?!
Aban a pillanatban szinte fel sem tűnt ,hogy hangomból árad a nyugtalanság.
-Semmi sem történt..-mondta és hirtelenjében elkomolyodott.
-Még hogy semmi!Te buta kölyök...Na mutasd magad!-mondtam emelt hangon ,bár hogy őszinte legyek inkább csak leplezni akartam ,hogy már 1 hete miatta aggódok.
Szemügyre vettem a sebeit és elláttam őket.
-Mélyek ,de nem halálosak..-állapítottam meg.-De mégis mikor történt?
-7 nappal ezelött.-válaszolta majd elmosolyodott -Ne aggódj ,jól vagyok.
Elvörösödtem ,de magam sem tudtam miért.Vissza akartam vágni valamivel ,de nem jött ki hang a torkomon.Lehajtottam a fejem ,hogy ne lássa meg rákvörös arcomat.De már késő..észrevette.
Misaki szemszöge
Mosolyogva ültem az ágyon ,az irodalomtanár pedig vörös arccal térdelt a földön.Más volt mint általában.Gyengének és sebezhetőnek tűnt ,ahogy ott ült elöttem lehajtott fejjel.Egy cseppet sem hasonlított ahhoz az énjéhez amit muatni szokott.Viszont nem most láttam elsözör ezt az énjét...4 éve történt ,amikor éjszaka hazafelé menet megláttam egy embert a sikátorba feküdni ,majdnem teljesen élettelenül.Testét sebek borították ,szeméből egyértelműen ki lehett olvasni a fájdalmat.Bevittem a kórházba ,ahol megállapították ,hogy valaki bedogozta és csúnyám elverték.Mikor az orvosok mindennel végeztek leültem az ágya mellett lévő székre.Ekkor csillogó szemeivel rámnézett ,és gyengéd hangon így szólt: -Köszönöm.
Sosem felejtem el azt a gyengéd pillantást ,és azt a kedves és törékeny arcot.Pár héttel késöbb új ember költözött a mellettem levő lakásba.Ő volt az ,de mégsem.Akkorra már teljesen megváltozott.Rám nem emlékezett ,de arra viszont igen ,hogy mit tettek vele.A régi énjét elnyomta és felvet egy ilyesztő álarcot ,hogy tobbé ne kelljen átélnie ugyanazt a fájdalmat.Akkor jöttem csa rá ,hogy menthetetlenűl beleszerettem...egy férfiba....
És most itt űlt elöttem ,teljesen kiszolgáltatva nekem.
-Haruka...-rámosolyogtam és kezem a fejére tettm.
Riadtan ézett fel rám és hátrálni kezdett.
-M-mit képzelsz?! -kiáltotta zavartan.
Arca még mindig vörös voltg ,st talán még jobban is mint eddig.Ettől csak még aranyosabbnak és gyámoltalanabbnak tűnt.Gyengéden megragadtam a csuklóját és magamhoz húztam.Zavartan kapálódzott és próbálta magát kiszabadítani szorításomból.
-Engedj el Misaki!-kiáltotta
-Sajnálom...nem tehetem.Túl sokat vártam már...Bocsáss meg ,de nem megy tovább.
Meglepettem nézett rám ,és lassan kezdte abbahagyni az ellenkezést.Közelebbhajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam.Kis idő múlva elhúzódtam tőle , ő pedig lehajtott fejjel motyogni kezdett:
-Mit csinálsz?Férfi vagyok ahogy te is....
-Tudom.válaszoltam majd újra megcsókoltam.
Ezuttal próbált ellökni magától ,de egy idő után feladta és visszacsókolt.
-Kérdezek valamit ,és ha őszintén válaszolsz leállok.-ajánlottam fel neki mire ő az ajkába harapva bólintott. -Ha nem érzel irántam semmit, akkor miért vörös az arcod?
Tágra nyílt szemekkel nézett fel rám ,de nem mondott semmit.
-Hallgatás beleegyezés...-mondtam mosolyogva majd átöleltem.
Haruka szemszöge
-Mit csinálok?-futott át az agyamon többször is de nem érdekelt.
Próbáltam eltaszítani magamtól ,de valami visszatartott.A szívem egyre hevesebb dogogsba kezdet ahogy lassan elkezdett megszabadítani a ruháimtól.Meztelen testünk találkozott egymással, felhevült bőrünk finoman súrlódott egymáshoz. Apró csókokkal halmoztuk el egymást és tudtuk ez nem elég már nem.
Egyre erőszakosabbá váltak a csókok, téptük egymás ajkait, hogy a fájdalom csak még jobban fokozza vágyunkat.Úgy éreztem kettéhasadok , amikor férfiasságával belémhatolt.Nem tudtam mi az rősebb:A fájdalom vagy a gyönyör.
Halk nyögésekhagyták el a számat minden egyes mozdulat után.Nem tudtam és nem is akartam megállítani.
-Szeretlek Haru...-mondta lágy hangon majd ismét belémnyomta lüktető hímtagját.
Válaszul lágyan megcsókoltam -mire éreztem ,ahogy elmosolyodik és gyengéden átölel.Mozgása egyre és egyre hevesebb lett ahogy telt az idő.Éreztem ,ahogy minden egyes mozdulatánál kidolgozott izmai megfeszülnek .Duzzadó hímvesszője pedig egyre jobb érzést nyújtott .
Misaki szemszöge
Egyszerűen képtelen voltam betelni az elém táruló látvánnyal.Nyöszörgései egyre hangosabbak lettek ,ami engem is feltüzelt.Belekapaszkodott a nyakamba és lassú mozgással simogatni kezdte a testemet.Legszívesebben elkiáltottam volna magamat annyira jó érzés volt ,de az csak még gerjesztőbb lett volna és nem akartam hamar elmenni.Kecses mozgással vonaglani kezdett alattam ,ami arra késztettett ,hogy még gyorsabb tempót diktáljak.Mámorító érzés kerített a hatalmába ,amikor nyögdécselve ismételgetni kezdte a nevemet.
-M-Misaki...n-nem bírom már sokáig....
Mondta alig hallhatóan.Kihasználtam az alkalmat és egy végső lökéssel a csúcsra repítettem mindkettőnket.
Lihegve feküdtünk egymás mellett ,és lassan elynomott az álom.Másnap lüktető fájdalmat éreztem minden egyes sebemnél.Arra ébredtem fel ,hogy Hru már elkezdte lekezelni őket egytől egyik.
-szóval..mi történt veled?-kérdezte ismét
Tudtam ,hogy el kell neki mondonaom mindent ahhoz ,hogy megbízzon bennem.Így hát elmeséltem neki ,hogy én voltam az aki bevitte őt a korházba azon az éjszakán.Én pedig azért vagyok tele sebekkel ,mert felkerestem az illetőt ,hogy ne okozzon több fájdalmat senkinek.Meglepettem figyelte a mondandómat majd átölelt.
-Köszönöm...-mondta azon a hangon ,mint amilyenen a korházban is megszólított.
